Herendy Adrienn bemutatkozás

Végzett fotográfus és hobbifotós
Az első fényképezőgépemet 12 éves koromban kaptam meg, még az analóg világban. A művészeti fotográfia irányába a digitális világ beköszöntével indultam el, amikor a fotózás gyakorlása már kevésbé volt költséges hobbi. 2014 óta látogatok kiállításokat, indulok pályázatokon, veszek részt különböző workshopokon, és ápolok aktív kapcsolatot más fotográfusokkal, így próbálva magam továbbképezni a művészeti és az alkalmazott fotográfia különböző területein.
A fotózás számomra örömforrás, rekreáció, sport, kikapcsolódás, meditáció, szocializáció, barátságok, kapcsolatépítés és még annyi minden. Már nem tudom elképzelni az életem anélkül, hogy időről-időre vegyem a bakancsom, és hajnalok hajnalán felkerekedjek a téma felkutatására, jellemzően néhány táskányi felszereléssel a vállamon.
Kedvenc fotótémám az ember és annak hatása környezetére. Az utóbbi években a fotós eszköztáram kiegészült egy drónnal is, amit minden alkalommal nagy izgalommal reptetek.
Miskolci fotográfusként nagyon szerencsésnek érzem magam, mert a város közvetlen közelében változatos természeti környezetben élhetek. Vizeket, hegyeket, növényeket, állatokat, felszíni formákat fotózhatok, és ehhez mindössze néhány percet kell utaznom. Igyekszem is minden kötelezettségem mellett rendszeresen időt szakítani, hogy örökös és aktuálisan kedvenc helyeimet felkeressem és megörökítsem.