Kasz Krisztián bemutatkozás

“A fénykép a múlt egy pillanatának örök lenyomata”
A kétezres évek elején kezdtem el a fotográfia iránt érdeklődni és autodidakta módon sajátítottam el a fotótechnika alapjait.
Akkoriban könyvtárból kölcsönöztem ki tematikus könyveket, melyekből megismertem a szakkifejezéseket és a képalkotás menetét. Mellette a fotográfia “filozófiájában” is elmélyedtem olyan műveken keresztül, mint amit Susan Sontag írt a fényképezésről.
Mindemellett az elméleti tudást mindig is másodlagosnak tartottam: az igazi fejlődés számomra gyakorlati úton és számtalan kattintással történik. Hiszem, hogy minden kép egy új lehetőség a világ és önmagam megismerésére.
Mottóm ennek a gondolatnak (is) szól: a képeimen keresztül tudok igazán kapcsolódni a világhoz, emlékeket alkotva önmagam és mások számára is.
Bár street, gaszrto és cosplay fotózás terén nagy jártasságra tettem szert (utóbbi területen végzett munkámat az “Év cosplay fotósa” díjjal is kitüntette a legnagyobb hazai közösség), az elmúlt időszakot saját művészi hangom keresésével töltöttem.
A gyökerekhez visszatérve fekete-fehér fotókon keresztül igyekszem megtalálni a saját fotográfiai nyelvemet. Menet közben arra jöttem rá, hogy nem szeretek bevált sablonok alapján képeket készíteni és mindig az érdekel, hogy egy adott téma milyen hatással van rám és én azt hogyan tudom nagy kifejezőerővel megjeleníteni.
Ennek nyomán az újabb képeim többsége kísérletező hajlamú, szeretek rátalálni olyan megoldásokra, amellyel egy-egy kép már kattintáskor is érdekes meglátásokat és/vagy vizuális effektusokat tartalmaz. Sokszor azzal is szeretek játszani, hogy első pillantásra ne feltétlenül fényképnek nézzen ki a végeredmény. Kiemelkedően fontosnak tartom, hogy ezeket kattintással és ne utómunkával érjem el.
Képeim így azokra a meglátásokra engednek végtelenül szubjektív betekintést, ahogy a körülöttem lévő világot megélem és megértem. Ebből reményem szerint a befogadó is új gondolatokra és érzésekre lelhet önmagában. Az emlékeink így közösen formálják a jelent és jövőt.