1990-ben érettségi után kezdtem dolgozni óvodapedagógusként a harmadik kerületben. Később az TIT Budapest Gyermeknyelviskolában óraadóként tanítottam az ovisokat angol nyelvre.
1997-ben majd 2000-ben megszülettek a gyermekeim. A velük töltött idő után újból óvónéniként kezdtem dolgozni, de ekkor már a nyolcadik kerületben.
2009 óta foglalkozom fényképezéssel, ami eleinte csak hobbi volt, aztán néhány pályázati és egyéb siker, elismerés megerősítette bennem, hogy ez lehet a jövőben az én utam.
A réges-régi Fotóház-fotóaréna tagjaitól sok kritikát, véleményt kaptam, amit szépen, fokozatosan beépítettem a képeimbe, a tudásomba. A jó kis talik, amikor mindent is meg lehetett beszélni…
Persze az elején alig értettem egy-két szót, aztán itthon utánaolvastam és gyakoroltam, gyakoroltam.
Elmentem sok szervezett fotózásra, és gyakran bicajra pattantam a fényképezőgépemmel, és kattintottam mindenre. Akkoriban még Budapest belvárosában laktam, így gyorsan és könnyen eljutottam sok-sok izgalmas helyre.
A fényképezés, a fotóművészek világa teljesen elvarázsolt. Kiállítások, érdekes beszélgetések, és néha látni ahogyan alkotnak, számomra izgalmas új világot nyitott meg.
Néhányukkal a mai napig tartó kapcsolat, barátság alakult ki. A közös alkotások lehetősége mindig felcsigáz, izgalommal várom, szeretem az ilyen lehetőségeket.
Sok-sok támogatóra leltem. Lehetőségem volt a Magyar Mozdulatművészeti Társulat több előadásán és egyéb táncművészeti előadásokon is fényképezni.
Ezek az emlékek és képek meghatározói voltak a munkásságomnak. Csodálatos, érzékeny és nagytudású emberekkel ismerkedhettem meg, akiket fényképezni is különleges élmény volt.
Közben az életemben történt változások, költözések miatt ide-oda sodródtam, kapcsolódtam, kerestem a helyemet.
Az Ágens Fényfestő egylet, illetve a csepeli Stemmer Ferenc Fotóklub részese lehettem.
Továbbá tagja lehetek a Magyar Fotóművészek Világszövetségének.
Amikor lehetőség nyílt rá, hogy elvégezzem a fotográfus képzést jelentkeztem rá, majd két éven keresztül a Práter utcai iskola padjait koptattam.
Izgalmas és örömteli élmény volt, amikor házi feladatként fényképezni kellett, amikor olyan emberek oktattak, akiknek tudása, elhivatottsága a fényképezés iránt megkérdőjelezhetetlen.
2018-ban az addigi életformámat teljesen hátrahagyva vállalkozóként kezdtem tevékenykedni, mint fotográfus.
Főbb célkitűzésem a természetesség, és az alkalmazkodás a megrendelők igényeihez. Igyekszem fejlődni, mind géppark, mind pedig utómunka terén, de ez a folyamat soha nem állhat meg, hiszen minden nap jönnek ki újdonságok, és az AI megjelenésével újabb ajtók nyílhattak meg.
Az élet sodrása, a munka, és egyéb tényezők miatt az utóbbi időben kevesebbet fotózom a magam örömére és még kevesebbet, mondhatni egyáltalán nem küldök képeket pályázatra. Ennek egyik fő oka, hogy egyedül, szubjektíven megítélni a képeimet nagyon nehéz.
Az elmúlt években kirajzolódott számomra, hogy az emberábrázolás, a portré, a gyermek, a családi fotók, az események stb megörökítése áll hozzám a legközelebb.
Természetesen szívesen fotózom a kertem virágait, az érdekes fény-árnyék viszonyokat, állatokat, különleges épületeket, vagy bármi olyasmit, ami megragad valamiért. Egy érdekes formájú levél, vagy tárgy, egy megkapó hangulat, stb.
Szívesen veszek részt olyan szervezett programokon, ahol többek között az archaikus technikákkal találkozhatok, kipróbálhatom, gyakorolhatom, készülhetnek közös alkotások.
Stílus tekintetében szinte „mindenevő” vagyok. Igaz az állványos éjszakai, vagy vadvilág fotózása távol áll tőlem. Jobban kedvelem az emberi tényezőket, helyszíneket, eseményeket. Szeretem a fekete-fehér fotókat, de színesben is örömmel alkotok. Fontosnak tartom, hogy a képnek legyen egy olyan hangulata, ami esetleg másokat is magával ragadhat.
Egy fotóklubbhoz tartozni, olyan emberekkel találkozni rendszeresen, akiknek az érdeklődési köre hasonló, akikkel lehet „szakmázni” nagyon hiányzott az életemből. Egy objektívebb rálátás a munkáimra, a képeimre, inspirálódni mások képeiből, személyiségéből, lelkesedéséből szintén jó lehetőség.
Az internet világában minden elérhető. Nap-mint nap láthatóak fantasztikusabbnál fantasztikusabb képek, művek.
Egyetlen dolog azonban ami nem elérhető ebben a formában, az pedig a személyes kapcsolódás. Ez a fórum adta meg nekem a lehetőséget, hogy olyan dolgot csinálhassak, ami kitölti az életemet, de ez az a fórum, ahol el is távolodhatunk egymástól.
A személyes találkozásokat, rendszeres kapcsolódást nem tudja pótolni részemre.
Ebben a csapatban nyitott, befogadó, magas szakmai kvalitásokkal rendelkező emberekre leltem.
