Örökidő képekben – fotóztunk az Urban Verbunk Junior előadásán
2026. június 28-án különleges kulturális eseménynek adott otthont Gödöllő: a 35. Magyar Szabadság Napja ünnepi műsorának részeként az Urban Verbunk Junior mutatta be az „Örökidő – Gödöllő egykor és ma” című produkciót. Az előadást a KlikkArt Fotóklub három tagja, Monori Szilvia, Mészáros Tamás és Halmos Endre örökítette meg.
Az ünnepi rendezvény a szabadság eszméje előtt tisztelgett, miközben Gödöllő gazdag kulturális örökségét, múltját és közösségi értékeit állította a középpontba. A programon köszöntőt mondott dr. Gémesi György polgármester, majd a színpadot az Urban Verbunk Junior fiatal táncosai vették birtokba.
Az „Örökidő – Gödöllő egykor és ma” nem egyszerűen egy táncelőadás volt, hanem egy látványos időutazás. Régi képek, magával ragadó zenék, dinamikus koreográfiák és helyi történetek fonódtak össze, miközben a vásznon és a színpadon egyszerre jelent meg Gödöllő múltja és jelene. A produkció méltó módon kapcsolódott a Gödöllő 60programsorozathoz, ünnepelve a város történetét, közösségét és kulturális sokszínűségét.
A színpadon az Urban Verbunk Junior tehetséges fiataljai léptek fel: a Ficánkoló csoport, a Kiskamasz csoport, a Nagykamasz csoport és az Ifi csoport. Az előadás lendülete, fegyelmezettsége és érzelmi ereje pillanatról pillanatra új képi lehetőségeket kínált a fotósok számára. A néptánc motívumai, a kortárs színpadi megoldások, a fények és a mozgás együttese igazán izgalmas fotográfiai témát teremtett.
A produkció rendezője és művészeti vezetője Tóth Judit, zenei rendezője Szitha Miklós volt. A koreográfiák létrehozásában Heiger József, Sugár Mátyás, Szívós Kata és Tóth Judit működtek közre.
A KlikkArt Fotóklub számára külön öröm, hogy tagjaink ismét egy olyan eseményen lehettek jelen, ahol a fotográfia nemcsak dokumentál, hanem hangulatot, ritmust és történetet is közvetít. Monori Szilvia, Mészáros Tamás és Halmos Endre képei három különböző nézőpontból mutatják meg ugyanazt az estét: a táncosok energiáját, az előadás ünnepi atmoszféráját és azokat a pillanatokat, amelyek a színpadon csak egyetlen másodpercig léteznek, a fotókon azonban tovább élnek.
A 2026-os esztergomi Múzeumok Éjszakája különleges mérföldkövet jelentett Nagy Csaba számára: az Esztergomi Baptista Imaházban bemutatásra került első önálló fotókiállítása, a „Városunk” című tárlat.
A kiállításon 15 fotó kapott helyet, amelyek Esztergom városát, annak hangulatát, történelmi karakterét és mindennapi szépségeit mutatják be. A képek középpontjában a város áll: a Bazilika, a Duna, a történelmi utcák, valamint azok az apró, sokszor észrevétlen pillanatok, amelyek Esztergom egyedi arcát adják.
Nagy Csaba számára a fényképezés gyermekkora óta meghatározó része az életének. Bár az évek során hosszabb-rövidebb szünetek is megszakították ezt a kapcsolatot, a fotózás mindig visszatérő és fontos kifejezési forma maradt számára. Különösen közel áll hozzá Esztergom fotózása, hiszen a város újra és újra inspirációt ad: hol monumentális történelmi látványával, hol csendes részleteivel, hol pedig a hétköznapok finom rezdüléseivel.
A „Városunk” című kiállítás nemcsak városképek gyűjteménye, hanem személyes vallomás is Esztergomról. A fotók azt a szépséget, hangulatot és kötődést közvetítik, amely a várost nemcsak látványossággá, hanem otthonná, élménnyé és inspirációvá teszi.
A kiállítás Csaba számára nemcsak alkotói, hanem személyes szempontból is emlékezetes marad. Mint elmondta, egyik legnagyobb büszkesége, hogy édesanyja 78 évesen láthatta első önálló tárlatát. Ez a pillanat különleges érzelmi súlyt adott a bemutatkozásnak, és még személyesebbé tette ezt a fontos mérföldkövet.
Gratulálunk Nagy Csabának első önálló kiállításához, és sok további alkotói sikert kívánunk neki!
A kiállítás a Múzeumok Éjszakája 2026 esztergomi programsorozatához kapcsolódva került bemutatásra az Esztergomi Baptista Imaházban.
A természet, az erdő és az ember kapcsolatát középpontba állító Muzsikál az erdő Fotópályázat 2026 idei mezőnyében Halmos Endre, a KlikkArt Fotóklub alapítója és vezetője 2. helyezést ért el az általános kategóriában.
A pályázatot a Muzsikál az Erdő Alapítvány hirdette meg a rendezvénysorozat 23. évében. A kiírás szerint a fotópályázat célja, hogy a természet, az erdő, annak élővilága, valamint az ember és természet összhangja művészi színvonalú képeken keresztül jelenjen meg. A szervezők külön is kiemelték, hogy a beküldött alkotásoknál fontos a magas technikai színvonal, az igényes látásmód és az erdőhöz, természeti környezethez kapcsolódó gondolatiság.
Díjazott kollekció
Halmos Endre az általános kategóriában pályázott, ahol a zsűri egyéni és kollekciódíjakat is odaítélhetett. A 2. helyezést egy erős, egységes hangulatú fotókollekcióval szerezte meg, amelynek képei:
Felborzolva Titkos szem Tánc Ugrás
A kollekció képei érzékeny, mégis karakteres módon közelítik meg a természet apró történéseit. A címek is jól jelzik azt a vizuális világot, amelyben a természet nem csupán háttér, hanem önálló szereplő: mozdulat, forma, ritmus és titok egyszerre.
Szakmai zsűri értékelte a képeket
A pályázatot szakavatott zsűri bírálta el. A kiírás szerint a zsűri elnöke Haris László, Balogh Rudolf-díjas fotóművész, érdemes művész volt. A zsűriben szerepelt továbbá Zsila Sándor fotóművész, a Magyar Fotóművészek Szövetségének tagja, Kalácsi René fotós, valamint Szabó Lajos erdőmérnök, a „Muzsikál az erdő” főszervezője.
A pályázat eredményhirdetését a „Muzsikál az erdő” – Mátrai Művészeti Napok programsorozat keretében tartották, ahol a legkiemelkedőbb alkotásokat kiállítás formájában is bemutatták.
Természetközeli látásmód, fotográfiai érzékenység
A „Muzsikál az erdő” fotópályázat tematikája nem kizárólag természetfotókat várt, hanem olyan alkotásokat is, amelyek az erdő, az élővilág, illetve az ember és természet kapcsolatát egyedi, művészi megközelítésben mutatják be. A kiírás külön hangsúlyozta az ember és erdő kapcsolatára fókuszáló képek jelentőségét, valamint azokat a pályaműveket, amelyek egy pillanatot, hangulatot vagy természeti élményt sajátos fotográfiai nyelven fogalmaznak meg.
Halmos Endre díjazott kollekciója ebbe a szellemiségbe illeszkedik: képei nem direkt módon mesélnek, hanem hangulatokat, részleteket és finom természeti rezdüléseket emelnek ki. A 2. helyezés nemcsak egyéni siker, hanem a KlikkArt Fotóklub számára is örömteli elismerés.
A porfelhőn túl – fotós élmények a szigetszentmiklósi roncsderbiről
Június 12–14. között ismét felbőgtek a motorok Szigetszentmiklóson, ahol három napon át a roncsderbié volt a főszerep. A reggeltől estig tartó rendezvény igazi élményt nyújtott a motorsport szerelmeseinek, ugyanakkor fotósként is rengeteg izgalmas pillanatot tartogatott.
A program rendkívül változatos volt: a gyorsasági futamok mellett borulásos versenyek is szerepeltek a programban, de külön gyermek-, női- és szerelői futamokat is rendeztek. A pályára kisautók, középkategóriás autók, teherautók és természetesen a kihagyhatatlan Trabantok is felgurultak.
A roncsderbi egyik legnagyobb varázsa, hogy itt valóban bármi megtörténhet. Az egyik pillanatban még szoros csata zajlik egy kanyarban, a következőben már egy autó a tetején csúszik tovább a pályán. Több látványos borulást is sikerült megörökíteni, de olyan autót is láttunk, amely már csak három keréken küzdött tovább – a negyedik helyén csupán a kopott felni maradt. A versenyzők azonban nem adták fel, és ez remekül visszaadja a roncsderbi sajátos szellemiségét.
Fotósként külön öröm volt, hogy a pálya szinte teljes egészében körbejárható volt. Számos nézőpontból lehetett dolgozni, így a nagylátószögű objektívtől egészen a teleobjektívig minden felszerelésnek jutott szerep. A közeli sárfelhők, az egymásnak feszülő autók, a látványos borulások és a távolabbi küzdelmek egyaránt kiváló fotótémát jelentettek.
Az időjárás is sokat tett hozzá a hangulathoz. A napsütést időnként hatalmas viharfelhők váltották fel, amelyek drámai hátteret adtak a versenyeknek. Bár az eső néha megnehezítette a fotózást, a felverődő sár, a por és a sötét égbolt olyan atmoszférát teremtett, amelyet mesterségesen lehetetlen lenne megalkotni.
Legalább ennyire emlékezetes volt a depó világa. A csapatok rendkívül barátságosan fogadták az érdeklődőket, bárki odamehetett beszélgetni velük, közelről megnézhette az autókat, vagy akár a szerelés pillanatait is lefotózhatta. Jó volt látni, hogy a pályán dúló kemény csaták mögött mennyi összetartás és sportszerűség rejlik.
A rendezvény ráadásul valódi családi programnak is bizonyult. A gyermekek számára a belépés ingyenes volt, az egyik napon a négyéves, a másikon a hatéves fiammal látogattunk ki. Külön öröm volt számomra, hogy mindketten saját kis fényképezőgépükkel járták a depót és a pálya környékét, lelkesen keresve a számukra érdekes témákat.
Pozitív meglepetést jelentett az is, hogy az étel- és italárak teljesen reálisak maradtak, így valóban egész napos kikapcsolódást jelenthetett a rendezvény a családok számára is.
Hazafelé indulva nemcsak a memóriakártyák teltek meg képekkel, hanem élményekkel is. A roncsderbi első pillantásra a sár, a por és az összetört autók világa, de közelebbről nézve sokkal többről szól: kitartásról, közösségről, sportszerűségről és rengeteg olyan pillanatról, amelyekért érdemes újra és újra visszatérni – akár nézőként, akár fényképezőgéppel a kézben.
Fotós szemmel
A roncsderbi kiváló terep minden természet- vagy portréfotósnak is, aki szeretne egy kicsit kilépni a komfortzónájából, és kipróbálni magát az akciófotózás világában. Gyors záridővel megfagyaszthatjuk a sárfelhőket és az ütközések pillanatait, míg hosszabb záridővel, svenkeléssel látványosan visszaadható a sebesség érzete. A depóban karakteres portrék, részletfotók és kulisszák mögötti jelenetek várják a fotóst, míg a pálya körül nagylátószögű hangulatképek készíthetők. Kevés olyan motorsport-rendezvény van, ahol ennyire sokféle fotós téma található ilyen kis területen, ezért már elkezdtem puhítani a szervezőket, hogy szeptemberben többen is helyet kapjunk a rendezvényen fotósként.
A cikket és a fotókat készítette: Pljesovszki Gábor
Vannak előadások, amelyek nem egyszerűen technikáról, beállításokról vagy jól sikerült képekről szólnak. Hanem arról, hogy a fotózás hogyan válhat kapcsolódássá: a természethez, az éjszakához, az állatokhoz — és végső soron önmagunkhoz.
A KlikkArt Fotóklub legutóbbi klubestjén Palánkai Zsolt volt a vendégünk, aki az éjszakai vadfotózás egészen különleges világába engedett betekintést. Az előadás már a címével is mosolyt csalt az arcokra: „Borz-almak az éjszakában”. A játékos cím mögött azonban egy rendkívül tudatos, sokéves megfigyelésen, saját fejlesztéseken és mély természetismereten alapuló fotográfiai világ tárult fel.
Egy fotós, aki nem csak képeket készít
Zsolt bemutatkozásából hamar kiderült, hogy a természetfotózás számára nem egyszerű hobbi. Több mint húsz éve fotózik, sokféle műfajt kipróbált, de hosszú ideig a madárfotózás volt az a terület, amely igazán közel állt hozzá. Nevéhez kötődik a hazai természetfotós közösség több fontos online platformja is, amely éveken át sokak számára jelentett inspirációt és kapcsolódási pontot.
Az elmúlt években azonban egy másik irány vált számára meghatározóvá: az éjszakai vadfotózás. Nem klasszikus értelemben vett „projektekben” gondolkodik, hanem egy adott terület, egy élőhely, egy állatközösség hosszú távú megfigyelésében. Ahogy fogalmazott, számára a természet nem projekt, hanem az élet része.
Ez a szemlélet az egész előadás hangulatát meghatározta.
A sötétség birodalma Szomód határában
Zsolt Szomódon él, Tata közelében, a Gerecse Tájvédelmi Körzet és a Duna–Ipoly Nemzeti Park nyugati peremvidékének közelében. Itt alakított ki egy olyan megfigyelő- és fotózóhelyet, amely eredetileg madárfotózásra készült, de idővel kiderült: éjszaka egészen más élet kezdődik a területen.
A les környékén ma már folyamatos, 0–24 órás kamerás megfigyelés működik. Zsolt minden este etet, minden reggel átnézi az éjszakai felvételeket, és ennek köszönhetően pontosan ismeri, milyen állatok, mikor és hogyan jelennek meg a területen.
A főszereplők pedig az utóbbi időben egyértelműen a borzok lettek.
Borzok, sakálok, rókák és baglyok
Az előadás egyik legerősebb része az volt, amikor Zsolt megmutatta, mennyire gazdag és eseménydús az éjszakai élet egy olyan helyen, amely nappal talán csendesnek és eseménytelennek tűnik.
A borzok rendszeresen látogatják az itatót, pihennek, táplálkoznak, tisztálkodnak, sőt néha egészen komikus helyzetekbe kerülnek. Zsolt elmesélése szerint a közeli kotorékból évek óta borzkölykök is előkerülnek, így nemcsak egy-egy állat alkalmi felbukkanását, hanem egy egész családi rendszer működését tudja megfigyelni.
De nem csak borzok járnak a leshez. Megjelennek aranysakálok, rókák, nyusztok, dámvadak, erdei egerek, vándorpatkányok, egerészölyvek és macskabaglyok is. Az egyik különösen emlékezetes történet szerint egy macskabagoly az itatóban élő aranyhalakat szedte ki módszeresen — a jelenetből pedig ritka, dinamikus fotó is született.
Az éjszakai vadfotózásban azonban nem elég az állatok jelenléte. Kell hozzá türelem, kiszámíthatóság, etikai érzék, technikai felkészültség és rengeteg megfigyelés.
A technika mögött: saját fejlesztések és mérnöki gondolkodás
Zsolt villamosmérnökként nemcsak használja a technikát, hanem alakítja is azt. Az éjszakai fotózáshoz vakukat, távkioldást, élőképes megfigyelést és saját fejlesztésű elektronikai megoldásokat használ.
A cél az, hogy a fényképezőgép az állatoktól akár 30–50 centiméterre legyen, miközben ő maga fizikailag nincs a közvetlen közelben. A képeket nem automata mozgásérzékelő készíti: Zsolt ma már maga dönti el, mikor exponál. Távolról látja azt, amit a kamera lát, és csak akkor villant, amikor valóban indokolt.
Ez nemcsak esztétikai, hanem etikai döntés is. Elmondása szerint ma már legfeljebb heti két éjszaka fotóz, és egy éjszaka is csak korlátozott számú vakuvillantást enged meg magának. A cél az, hogy az állatok terhelése minimális legyen.
A technikai részletek a klubtagok számára különösen izgalmasak voltak. Szó esett vakuvezérlésről, párásodásról, időjárásálló védelemről, objektívekről, mobilinternet-alapú távoli vezérlésről és arról is, miért jelent Zsolt számára komoly előnyt az Olympus / OM System világa.
„Pöri”, a dám bika története
Az est egyik legszemélyesebb része egy sérült dám bikáról szólt, akit Zsolt „Pörinek” nevezett el. Harminc éjszakát töltött a megfigyelésével és fotózásával, és idővel olyan közelség alakult ki ember és állat között, amely ritkán adatik meg.
Pöri torz agancsot növesztett, ami vadgazdálkodási szempontból selejt bikává tette. Zsolt őszintén beszélt arról is, hogy az állatot végül kilőtték, ami őt mélyen megviselte. Ez a történet különösen jól megmutatta, hogy a természetfotózásban a szépség és a veszteség sokszor nagyon közel van egymáshoz.
A borz, mint főszereplő
A bemutatott képek között számos borzfotó szerepelt: első próbálkozások, technikai mérföldkövek, nagy látószögű kompozíciók, kölykök, felnőtt állatok, vízben mozgó borzok, és olyan jelenetek, amelyek egyszerre dokumentaristák és mesebeliek.
Zsolt egyik képe számára azért volt különösen fontos, mert a borz nem csupán megjelent a kamera előtt, hanem lefeküdt és elaludt. Ehhez szerinte nem pusztán szerencse kellett, hanem három év jelenlét, rendszeresség és bizalom.
Egy másik fotón a borz és a csillagos ég együtt jelenik meg. A kép különlegessége, hogy többórás expozíciós folyamat eredménye, amelyben a csillagok mozgása és az előtérben vakuval megvilágított állat egyetlen kompozícióvá áll össze. Zsolt szerint ebben a képben benne van az elmúlt évek minden tapasztalata: a technika, a megfigyelés, a türelem és az a pillanat, amikor a természet végül megengedi, hogy valami különleges megszülessen.
Több mint fotózás
Az előadás egyik legerősebb gondolata az volt, hogy Zsolt számára a fényképezőgép csak eszköz. Az igazi cél nem önmagában a kép, hanem a kapcsolódás.
Kapcsolódás egy területhez, amelyet nap mint nap figyel. Kapcsolódás állatokhoz, amelyeknek a viselkedését éveken át tanulja. Kapcsolódás a természethez, amelyet nem birtokolni akar, hanem megérteni.
Ez a gondolkodásmód különösen inspiráló volt a klubtagok számára. Az est végén többen is kiemelték, mennyire különleges volt látni, hogy az éjszakai vakus fotózás ellenére a képek nem durvák vagy mesterkéltek, hanem harmonikusak, festményszerűek, természetközeliek.
Inspiráló este a KlikkArt Fotóklubban
Palánkai Zsolt előadása egyszerre volt technikai bemutató, természetismereti kalandozás és személyes vallomás. Megmutatta, hogy a természetfotózás nem feltétlenül a távoli expedíciókról vagy ritka fajok hajszolásáról szól. Néha elég egy jól ismert terület, sok év figyelem, rengeteg türelem és az a nyitottság, amellyel az ember újra és újra visszatér ugyanoda.
A KlikkArt Fotóklub számára különösen értékesek az ilyen esték: amikor nemcsak képeket látunk, hanem egy alkotói gondolkodásmódba is betekintést kapunk.
Köszönjük Palánkai Zsoltnak, hogy elhozta hozzánk az éjszaka rejtett világát — a borzokkal, sakálokkal, baglyokkal, csillagokkal és mindazzal a szenvedéllyel együtt, amely a képei mögött áll.
