Amikor a fotók mögött történetek születnek

Van az a pillanat, amikor egy fotóklub nemcsak képeket mutat meg, hanem saját világába is beengedi az érdeklődőket. A KlikkArt Fotóklub nyílt estje pontosan ilyen alkalom volt: találkozás fotókkal, történetekkel, alkotókkal, kérdésekkel, kulisszatitkokkal és azzal a közösségi energiával, amely miatt a fotózás sokkal több lesz egy kattintásnál.

A Veresegyházi Innovációs Központban, valamint online, Teamsen keresztül is követhető eseményen a résztvevők betekintést kaptak a klub működésébe, megismerhették egy világhírű magyar fotográfus különleges életútját, majd egy tavaszi szlovákiai fotóstúra képein és történetein keresztül járhattak be tájakat, várakat, templomokat, városokat és egészen váratlan fotós helyzeteket.

„Mi egy olyan közösség vagyunk, akiket alapvetően a fotózás szeretete köt össze. A fő mozgatórugónk az, hogy folyamatosan fejlődjünk, inspirálódjunk, és közben egymástól is tanuljunk” – fogalmazott a köszöntőben Halmos Endre.

A klub ma már húsz, nagyon különböző területen alkotó fotóst fog össze. Van, aki természetet fotóz, más portréban, koncertben, streetben, építészetben vagy éppen kísérletezőbb képi világokban találja meg önmagát. Ez a sokszínűség azonban nem széttartó erő, hanem éppen a közösség egyik legnagyobb értéke.

„Az a jó ebben a vegyes csapatban, hogy mindenki mást lát meg ugyanabban a helyzetben. És pont ettől működik: egymástól tudunk inspirálódni” – hangzott el az est elején.

Egy klub, amely közösségből alkotóműhellyé vált

A KlikkArt Fotóklub története rövid idő alatt látványos mérföldkövekhez érkezett. A klub 2024 decemberében indult, 2025 áprilisában csatlakozott a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetségéhez, majd első klubpályázatán rögtön a negyedik helyen végzett a több mint negyven induló fotóklub között. 2026 áprilisában pedig hivatalosan is megalakult a KlikkArt Fotóművészeti Egyesület.

A klubélet azóta is aktív és sokrétű: kéthetente tartott klubestek, házi feladatok, közös fotózások, fotótúrák, workshopok, vendégelőadások, kiállítások és pályázati szereplések adják a közösség ritmusát. A tagok rendszeresen dolgoznak közös témákon, ahol nem a versengés, hanem a látásmódok összeadódása a lényeg.

A nyílt est is ezt a működést mutatta meg: nem egy lezárt, kívülről nehezen megközelíthető szakmai közösséget, hanem egy nyitott, kíváncsi, fejlődni akaró alkotóműhelyt.

Dezo Hoffmann – a fotós, aki a kulisszák mögül lett legenda

Az est első nagyobb előadását Kasz Krisztián tartotta Dezo Hoffmannról, azaz Hoffmann Dezsőről, a Selmecbányán született, magyar származású fotográfusról, aki a 20. századi popkultúra egyik különleges alakjává vált.

Hoffmann neve talán nem hangzik el olyan gyakran, mint Robert Capa, André Kertész vagy Brassaï neve, mégis olyan életművet hagyott maga után, amely nélkül másként emlékeznénk a Beatlesre, a Rolling Stonesra, Jimi Hendrixre, David Bowie-ra, Frank Sinatrára vagy éppen Louis Armstrongra.

„Lehet úgy is különleges életet élni, hogy az ember végig a kamera mögött marad” – emelte ki Kasz Krisztián Hoffmann életútjának egyik legizgalmasabb tanulságát.

Az előadásból kiderült, hogy Hoffmann nem egyszerűen hírességeket fotózott. Beengedték őt a színfalak mögé, turnébuszokra, stúdiókba, próbákra és olyan pillanatokba, ahová más fotósok nem juthattak el. A Beatles tagjai különösen megbíztak benne: barátként, útitársként, sokszor szinte családtagként kezelték.

Hoffmann látásmódja azért volt különleges, mert nem sablonokban gondolkodott. Nem akarta ugyanúgy lefotózni az embereket. Minden szereplőhöz, minden helyzethez saját képi világot keresett.

„Nem a technológia volt nála a középpontban, hanem az ember. Talán ezért lettek ennyire élők és időtállók a képei” – hangzott el az előadásban.

A Beatles ikonikus ugrós képsorozata, John Lennon jellegzetes szemüveges beállításai vagy a zenekar hétköznapinak tűnő, mégis történelmi pillanatai mind azt mutatják: Hoffmann nemcsak dokumentált, hanem formálta is azt, ahogyan a sztárokról gondolkodunk.

Négy nap, 1400 kilométer, húsz helyszín

Az est második nagy egysége a klub tavaszi szlovákiai fotóstúrájáról szólt. A négynapos út során négy klubtag – Halmos Endre, Mészáros Tamás, Ördög Erika és Kovács Kolos – nagyjából 1400 kilométert tett meg, húsz fotós helyszínt érintve.

A túra nem pihenős kirándulás volt. A napfelkeltékhez és naplementékhez igazodva sokszor már hajnali négykor indult a csapat, miközben a hőmérséklet reggelente akár mínusz fokokig is süllyedt, napközben pedig egészen tavaszias idő fogadta őket.

„A szállásokat nem használtuk túl: aludtunk, amennyit muszáj volt, aztán mentünk tovább. Egy fotóstúrán a fény diktál” – mesélte Halmos Endre.

A programban volt ipari rom, érintetlen természet, vár, templom, falu, víztározó, Magas-Tátra, Alacsony-Tátra, szurdok, város, street fotó, drónfelvétel, hosszú záridő, építészet, urbex és werkfotó. A túra egyik különlegessége az volt, hogy a résztvevők nem időrendben mutatták be a képeket, hanem nézőpontok szerint: tájak, emberi lenyomatok, templomok és várak, valamint kreatív és kulisszák mögötti képek alapján.

Tájak: amikor ugyanaz a helyszín négyféle történetté válik

Mészáros Tamás a tájképekről beszélt, de nem hagyományos útibeszámolóként. Sokkal inkább azt mutatta meg, hogyan lehet egy fotót olvasni. Merre indul el a szem? Mi vezeti a tekintetet? Mit jelent egy előtér, egy tükröződés, egy fényfolt vagy egy apró emberalak a képen?

„Nem csak azt szerettem volna megmutatni, hogy mi van a fotón, hanem azt is, hogyan lehet nézni egy képet” – mondta Mészáros Tamás.

A tájképek között szerepeltek dunai hajnalok, repcetáblák, a Murányi-fennsík drónos perspektívái, szurdokok és vízesések, a Kriván különböző értelmezései, a Csorba-tó fényekkel és időjárással változó hangulatai, valamint magasból készült, szinte absztrakt víztározó-részletek.

Az egyik legerősebb tanulság az volt, hogy három-négy fotós ugyanarról a helyszínről teljesen más képet készít. Egy vízesés lehet önmagában karakteres természeti forma, lehet térbe helyezett tájrészlet, és lehet olyan közeli élmény, amelyben szinte halljuk a víz csobogását. A Kriván egyszer monumentális hegycsúcs, máskor a vízzel párbeszédbe kerülő tájelem, megint máskor pedig „hegy-portré”.

„Három fotós, három fényképezőgép, ugyanaz a pont – és három teljesen különböző kép. Szerintem ez a fotózás egyik legszebb része” – fogalmazta meg Tamás.

Emberi lenyomatok: falvak, ipari romok és városi ritmusok

Halmos Endre az emberi jelenlét nyomait gyűjtötte össze a túra képeiből. Azokat a helyeket, ahol a táj már nem önmagában áll, hanem az ember alakította, lakta, használta vagy éppen elhagyta.

Az egyik első ilyen helyszín az Esztergom és Párkány közötti régi szénrakodó volt. A vízből kiemelkedő, monumentális ipari építmény egyszerre hatott posztapokaliptikus díszletnek, birodalmi lépegetőnek és különleges fotós témának. A rozsda, beton, folyó és reggeli fény együttese megmutatta, hogy nem csak a klasszikusan szép témákból lehet erős képeket készíteni.

A túra során a csapat ellátogatott Csicsmányba is, abba a különleges szlovák faluba, amely fekete faházaival és fehér geometrikus mintáival vált ismertté. A házak díszítése mára vizuális márkává vált, de eredetileg gyakorlati és szimbolikus szerepe is volt: a repedések, illesztések fedése mellett védelmező jelentést is tulajdonítottak a mintáknak.

Lipótfarkasd, az UNESCO világörökségi helyszínként ismert hegyvidéki település újabb réteget adott a történethez. Színes faházai, temploma, haranglába, faragott részletei és a faluban élő emberek jelenléte egyszerre teremtett meseszerű és nagyon is valóságos atmoszférát.

„Ezek a falvak nem skanzenek. Emberek élnek bennük. Fotósként ez egyszerre ajándék és felelősség” – hangzott el az előadásban.

A városi részt Kassa zárta. A fárasztó négynapos út végén a csapat már nem újabb hegycsúcsokat keresett, hanem utcai jeleneteket: járókelőket, galambokat, tükröződő homlokzatokat, fagylaltozó embereket, villamossínek mentén kialakuló kompozíciókat és egy kisfiút, aki szinte karmesterként irányította a zenélő szökőkutat.

Templomok és várak: legendák, kötelező képek és váratlan megállások

Ördög Erika a templomok, várak és történelmi helyszínek képeit mutatta be. A fotóstúra egyik fő vonalát ezek a helyek adták: dombtetőn álló román kori templomok, várromok, kastélyok, kálváriák, UNESCO-helyszínek és legendákkal teli épületek.

Az előadásból kiderült, hogy fotósokkal utazni egészen más élmény, mint egy átlagos kirándulás. Ha valaki meglát egy templomot, egy fényt, egy érdekes előteret vagy egy váratlan kompozíciót, akkor az autó megáll. És senki nem kérdezi meg bosszankodva, hogy „már megint miért?”.

„Amikor fotósokkal utazol, senki nem akad fenn azon, hogy meg kell állni egy újabb templomnál. Mert pontosan tudjuk: lehet, hogy most van ott az a kép” – mondta Ördög Erika.

A helyszínek között szerepelt a Szent Mihály-templom, Csejte vára, Beckó vára, a „kabrióvárként” emlegetett tető nélküli rom, a selmecbányai kálvária, a bajmóci kastély, Sztrecsény vára, Árva vára, a liptói víztározó mellett álló templom, Csütörtökhely Szent László-temploma és a Szepesi vár is.

A történetek a fotókat is gazdagították: Báthory Erzsébet legendája, a beckói vár eredetmondája, a bajmóci kastély fekete hölgyének története, Bosnyák Zsófia alakja vagy az Árva várához kötődő filmes emlékek mind azt mutatták, hogy ezek a helyek nemcsak formák és fények, hanem rétegek, emlékek, legendák.

És persze voltak olyan pillanatok is, amelyekből klubon belüli történetek születnek. Például az Árva váránál töltött várakozás, amikor a csapat hosszasan remélte, hogy a vár kivilágítása elindul – de a fények csak nem érkeztek meg.

„Vártunk, vártunk, közben fényfestéssel próbálkoztunk, beszélgettünk a helyiekkel, és végül lett belőle egy emlékezetes este. Kivilágított vár nélkül is” – mesélte Erika.

Kreatív és werk: a képek mögötti képek

Kovács Kolos a túra kreatív és werk oldalát hozta el. Ez a rész a fotózás játékosabb, kísérletezőbb és sokszor humorosabb oldalát mutatta meg: drónos mintázatok, tükröződések, véletlenül felfedezett formák, werkfotók, elkapott helyzetek és a fotósok fáradtsággal, hideggel, széllel, vízzel és saját lelkesedésükkel vívott küzdelmei kerültek elő.

A kreatív megoldások között szerepelt táblagéppel létrehozott tükröződés, autó üvegtetején megjelenő kastélyrészlet, dupla expozíció, drónnal felfedezett geometria, valamint olyan nézőpontok, amelyeket a földről észre sem venne az ember.

„Fotótúrára Teslával és táblagéppel érdemes menni” – hangzott el nevetve az egyik kreatív tükröződéses kép kapcsán.

A werkfotók pedig megmutatták, milyen is valójában egy ilyen túra: kabátért visszafordulás, vízálló bakancsok tesztelése patakban, fagyoskodás, szélben állványozás, hajnali indulások, gyors tankolás egy furcsa benzinkutas helyzetben, és persze rengeteg nevetés.

Kolos előadásának egyik legerősebb üzenete éppen az volt, hogy a fotóstúrák nemcsak az elkészült képekről szólnak. Legalább ennyire szólnak arról is, hogyan készülnek azok a képek, kik vannak mögöttük, milyen helyzetekből születnek, és milyen történeteket visznek tovább a résztvevők.

A szerencse is azok mellé áll, akik hajnalban már úton vannak

A túra egyik legszebb váratlan ajándéka a hőlégballonozás helyszínén történt. A csapat eredetileg más céllal indult, de egy navigációs tévedés után végül olyan helyzetbe került, ahol végigfotózhatta egy hőlégballon felszállásának teljes folyamatát: az előkészítést, a ballon kiterítését, felfújását, a forró levegő beengedését, majd a lassú elemelkedést a Tátra látványos háttere előtt.

„Nem szálltunk fel, de kaptunk egy olyan fotótémát, amire előre nem is számítottunk. A fotósnak néha szerencséje van – főleg, ha elég korán kel hozzá” – fogalmazott Halmos Endre.

Ez a történet jól összefoglalta az egész túra hangulatát: lehet tervezni, útvonalat rajzolni, célpontokat menteni, napfelkeltére érkezni, de a legjobb képekhez sokszor kell egy váratlan fordulat is.

Nyitott est, nyitott közösség

A KlikkArt Fotóklub nyílt estje egyszerre volt bemutatkozás, fotótörténeti előadás, útibeszámoló, képelemzés és közösségi élmény. Az este megmutatta, hogy a klub nemcsak fotókat készít, hanem történeteket gyűjt. Nemcsak helyszíneket látogat, hanem nézőpontokat keres. Nemcsak technikákat próbál ki, hanem közben közösséget épít.

A résztvevők pedig nem egy kész, lezárt világba pillanthattak be, hanem egy olyan alkotóközösségbe, amely folyamatosan mozgásban van: tanul, szervez, utazik, kérdez, kísérletezik, kiállít, pályázik és újra meg újra elindul a következő kép felé.

Mert a KlikkArt Fotóklubban a fotózás nem magányos tevékenység, hanem közös kaland.

És ahogy az est végén is érződött: a legjobb képek mögött mindig ott vannak azok az emberek, akik együtt kelnek hajnalban, együtt fáznak a hegyek alatt, együtt várják a fényt, együtt nevetnek a félresikerült helyzeteken – és együtt fedezik fel, hogy a világ minden nézőpontból egy kicsit más.

Az elmúlt hetekben ismét szép nemzetközi eredmények születtek a FIAP által patronált fotópályázatokon. Klubtagjaink több rangos nemzetközi szalonban szerepeltek sikeresen: összesen 48 elfogadást és 6 díjat, illetve különdíjat értek el.

Horog Enikő kiemelkedő sorozatot tudhat maga mögött, hiszen öt nemzetközi pályázaton összesen 33 elfogadást és 4 elismerést szerzett. A 14th JPS International Salon 2026 pályázaton 3 képe kapott elfogadást, míg a 30th Gran Tour Delle Colline szalonon 7 fotóját válogatták be.

Az International Photo Contest – Kairos 2026 pályázaton Enikő 8 elfogadást ért el, emellett egy KPA Honorable Mention elismerésben is részesült. A Boka 2026 nemzetközi szalonon 6 elfogadást szerzett, valamint két különdíjat is kapott: egy Salon HM és egy MAPA HM elismerést. A sikeres sorozatot az 8th International Salon Capodimonte 2026eredményei tették teljessé, ahol 9 elfogadás mellett egy eDiploma is gazdagította eredményeit.

Halmos Endre szintén remek eredménnyel szerepelt a nemzetközi mezőnyben. A CACAK Circuit 2026 pályázaton 15 elfogadást szerzett, emellett két díjjal is elismerték munkáit: egy FKK CACAK Praise és egy GRADAC PGI Honorable Mention díjjal.

Ezek az eredmények ismét bizonyítják, hogy klubtagjaink alkotásai a nemzetközi fotós mezőnyben is figyelmet és elismerést kapnak. Gratulálunk Horog Enikőnek és Halmos Endrének a szép sikerekhez, további eredményes pályázatokat és sok inspiráló alkotást kívánunk nekik!

Újabb rangos országos fotópályázaton képviselték a KlikkArt Fotóklubot alkotóink. A Soproni Fotóklub által meghirdetett XIII. „Múlt és jelen” országos fotópályázatra idén összesen 66 alkotó 612 pályaműve érkezett, amelyek közül a szakmai zsűri választotta ki a díjazott és kiállításra elfogadott alkotásokat.

A KlikkArt Fotóklubot Halmos Endre, Horog Enikő és Kasznár Katalin képviselte a megmérettetésen, és nagy örömünkre több kiemelkedő eredmény is született.

Halmos Endre első díjat nyert

A pályázat Monokróm kategóriájában Halmos Endre „Fekete virágok” című alkotása elnyerte az I. helyezést, ezzel kategóriagyőztes lett a rangos országos pályázaton. A díjazás mellett a kép természetesen a kiállításra elfogadott alkotások közé is bekerült.

Emellett Endre a „Jön a köd” című fotójával a Fókuszban a világ kategóriában is elfogadást szerzett.

Kasznár Katalin dobogós helyezése

Szintén büszkék lehetünk Kasznár Katalin szereplésére, aki a Lépcsőház kategóriában az „Aluljáró” című képével III. helyezést ért el. A díjazott alkotás a kategória legerősebb képei között végzett, és a kiállítás anyagába is bekerült.

Horog Enikő több elfogadott alkotással szerepelt

Horog Enikő a pályázaton több elfogadott képpel is sikeresen szerepelt. A Monokróm kategóriában a „Lady” és a „Thought”, míg a Színes kategóriában a „Strong” című alkotása került a zsűri által elfogadott művek közé.

Büszkeség a KlikkArt közösségének

A „Múlt és jelen” pályázat hosszú évek óta a hazai fotográfiai élet egyik ismert és elismert megmérettetése, ahol a hagyományos és digitális fotográfia egyaránt helyet kap. Az idei pályázat erős mezőnyében különösen értékes eredménynek számít, hogy klubunk alkotói díjakat és több elfogadást is szereztek.

Gratulálunk Halmos Endrének, Kasznár Katalinnak és Horog Enikőnek az elért eredményekhez! Az ilyen sikerek nemcsak az alkotók munkájának elismerését jelentik, hanem a KlikkArt Fotóklub szakmai közösségének erejét és folyamatos fejlődését is visszaigazolják.

A KlikkArt Fotóklub legutóbbi klubestjén egy különleges utazásra indultunk – ezúttal nem kilométerekben mérhető távolságokra, hanem egészen a Tejútrendszer mélységeiig. Vendégünk Krizmanics Zoltán asztrofotós volt, aki több mint két órán keresztül mesélt nekünk az asztrofotózás világáról, saját útjáról, technikai megoldásairól és a csillagos ég iránti szenvedélyéről.

Az este már az első percekben magával ragadta a klubtagokat. Zoli nemcsak lenyűgöző képeket mutatott, hanem rendkívül közvetlenül és őszintén beszélt arról is, hogyan vált a fotózás a mindennapjai meghatározó részévé. Elmesélte, hogy a 2000-es évek elején még egyszerű bridge gépekkel kezdett fotózni, majd fokozatosan mélyült el a tájfotózás és később az asztrofotózás világában. A Mecsek lábánál élve különösen közel került a ködös tájakhoz, amelyek ma is meghatározó elemei képi világának.

Az előadás első részében betekintést kaptunk Zoli táj- és városfotóiba. Ködbe burkolózó templomok, hajnalban úszó városrészek és misztikus erdei jelenetek elevenedtek meg előttünk. Különösen érdekes volt hallani, hogyan alakult át nála fokozatosan a nappali tájfotózás éjszakai kalanddá – hiszen az első csillagos képek még egyszerű városfotózások után, spontán módon születtek meg.

Az igazi fordulópontot azonban a Zselici Csillagpark jelentette számára. Ahogy mesélte, amikor először pillantotta meg ott a valóban sötét égboltot, azonnal tudta, hogy megtalálta azt a világot, amivel hosszú távon szeretne foglalkozni. Ettől kezdve az asztrofotózás nem csupán hobbi lett számára, hanem egyfajta szenvedély és folyamatos felfedezés.

Az est egyik legizgalmasabb része az volt, amikor részletesen bemutatta az asztrofotózás különböző ágait. Szó esett mélyég-fotózásról, bolygó- és holdfotózásról, valamint az asztrotájképekről is. A klubtagok testközelből is megismerhették azokat az eszközöket, amelyeket Zoli használ: Newton-távcsövek, követő mechanikák, vezetőtávcsövek, asztrokamerák és speciális szűrők kerültek elő az előadás során. Nemcsak a technikát mutatta meg, hanem azt is, hogyan működik a gyakorlatban egy több perces expozíció, vagy miért van szükség követő mechanikára a csillagok pontos lekövetéséhez.

Különösen érdekes volt hallani arról, mennyire összetett folyamat egy-egy látványos asztrofotó elkészítése. Zoli őszintén beszélt arról is, hogy a legtöbb látványos Tejút-fotó nem egyetlen exponálás eredménye, hanem sok különálló kép összedolgozásából születik meg. Mesélt a stackelésről, a fókuszálás nehézségeiről, a párásodás elleni trükkökről, valamint azokról a speciális technikákról, amelyek segítségével a vörös ködök és halvány mélyég-objektumok is láthatóvá válnak a képeken.

A klubtagok rengeteg kérdéssel készültek, így az előadás hamar interaktív beszélgetéssé alakult. Szóba kerültek az éjszakai fotózás kihívásai, a vadállatokkal való találkozások, a fotós túrák élményei, sőt még a Dolomitok és Szlovénia ködös hajnali helyszínei is. A beszélgetésből egyértelműen érződött, hogy Zoli nemcsak technikailag felkészült fotós, hanem olyan alkotó is, aki valódi szenvedéllyel és alázattal fordul a természet és az égbolt felé.

Az este végére talán minden résztvevőben megszületett a gondolat: egyszer mindenképpen ki kell menni egy sötét égbolt alá, és saját szemmel is látni azt a világot, amiről Zoli mesélt. Mert az asztrofotózás nem csupán technika vagy látványos képek gyűjteménye – sokkal inkább türelem, kíváncság és kapcsolat azzal a hatalmas világgal, ami minden este ott van a fejünk felett.

Köszönjük Krizmanics Zoltánnak ezt a rendkívül inspiráló és tartalmas estét – biztosak vagyunk benne, hogy több klubtagunk is más szemmel fog felnézni az éjszakai égboltra a következő klubfotózás alkalmával.

A KlikkArt Fotóklub életében különleges mérföldkőhöz érkeztünk: 2026 áprilisának végén hivatalosan is megalakult a KlikkArt Fotóművészeti Egyesület. A közösségünk eddig is folyamatosan fejlődött, bővült és egyre aktívabbá vált, most pedig egy új korszak kezdődik számunkra.

Az elmúlt időszak bebizonyította, hogy a KlikkArt már jóval több, mint egy egyszerű fotóklub. Egy inspiráló alkotói közösséggé váltunk, ahol a tagok támogatják egymást, közösen fejlődnek, együtt szerveznek programokat, kiállításokat és fotós eseményeket. Külön öröm számunkra, hogy mára már 20 fős közösséggé nőttünk, ami jól mutatja a klub erejét és összetartását.

Az egyesületté válás nem csupán egy hivatalos lépés, hanem hatalmas lehetőség is a jövőre nézve. Új kapuk nyílnak meg előttünk: még szervezettebben tudunk működni, nagyobb volumenű projektekben gondolkodhatunk, pályázati lehetőségek nyílhatnak meg számunkra, valamint még több kulturális és művészeti programot valósíthatunk meg. Egy egyesület stabilabb hátteret biztosít közösségünk számára, és lehetőséget ad arra is, hogy még aktívabban kapcsolódjunk a hazai fotóművészeti élethez.

Célunk továbbra is változatlan: egy olyan kreatív és támogató közösséget építeni, ahol a fotózás szeretete összeköt bennünket — legyen szó kezdő vagy haladó alkotókról. Hiszünk abban, hogy az egyesületi forma új lendületet ad majd közös munkánknak, és még több értékes élményt, alkotást és közös sikert hoz a következő években.

Köszönjük minden tagunknak, támogatónknak és követőnknek, hogy részesei ennek az útnak. A KlikkArt történetének egy új fejezete kezdődött el — és izgatottan várjuk, mit hoz a jövő.